Híreink 2012 - 2013 - 2014 - 2015 - 2017 - 2018

 

Híreink 2016

 

A galériák megtekintéséhez kattintson a képekre!

 

December Feltöltve: 2017. 12. 31.

 

 

 

 

Nem telt eseménytelenül az év utolsó hónapja sem településünkön. Az előző évekhez hasonlóan a szentmisék után, idén is közösen gyújtottuk meg a gyertyákat a falu adventi koszorúján, december 16-án pedig ünnepi díszeket készthettek az érdeklődők a művelődési házban. Ezen a hétvégén felállításra került a falu betleheme is. Az ünnepre való készülődés közben azonban, nem álltak le a középhutai vegyesbolt felújítási munkálatai sem, sőt kívülről szinte teljesen elkészült az épület. Néhány apróbb javítás és a belső kivitelezés még hátra van, de várhatóan 2017. februárja már egy teljesen felújított és megújult vegyesbolt várja az ide látogatókat. Szenteste és karácsony első napján ismét útra keltek a betlehemesek, és a hagyományokhoz híven házról házra adták elő pásztorjátékukat. December 29-én falugyűléssel zártuk az évet, ahol Verbovszki Károly polgármester beszámolt az elmúlt éven történt eseményekről, valamint a jövő évi tervekről. A beszámoló vázlatát az Önkormányzat menüpontban tekinthetik meg. Válogatás galéria a képekre kattintva!

 

Sikeres közmunkaprogram Feltöltve: 2017. 12. 31.

 

 

Idén is számos projekt valósult meg az értékteremtő közmunkaprogram keretében településünkön. Kora tavasszal információs táblákkal bővítettük a Rákóczi - emlékparkot, majd Nemzeti - emlékparkot alakítottunk ki Középhuta elején. A park középpontjában egy hármas halmon álló országzászló áll, mely köré az elszakított országrészeket szimbolizáló sziklatömbök kerültek.. A felújított tűzoltó szertár falára egy történelmi Magyarországot ábrázoló térképet helyeztünk, mely országunk híres szülötteit és nevezetességeit ábrázolja. Asztal és padok is elhelyezésre kerültek a parkban, így a megfáradt túrázó kellemes és kulturált környezetben pihenhet meg egy-egy túra után. Az itt felállított országzászló mellett az újhutai haranglábhoz is került egy nemzeti lobogó, az óhutai Rákóczi-emlékparkban pedig a Rákóczi zászlót lengeti a szél. Újhután felújítottuk a régi fából készült turistatérkép táblát, valamint egy útbaigazító táblát. Az önkormányzatnak Középhután sikerült megvásárolnia egy területet, amin burkolt parkolót alakítottak ki a dolgozók. A burkolás mellett felújították a kerekes kutat, körbekerítették a szemetes konténert és három padot is kihelyeztek. A nagyobb szabású beruházások mellett több kisebb-nagyobb felújítás és karbantartás is történt, ilyenek például a mederkotrás, hídfelújítás, támfaljavítás, útjavítás, stb. Az önkormányzat a jövő évben is igyekszik kihasználni az értékteremtő közmunkaprogram adta lehetőségeket, és szépíteni, fejleszteni, valamint karbantartani a települést. Válogatás galéria a képre kattintva!

 

Kamiont mentettek a polgárőrök Feltöltve: 2017. 12. 31.

 

 

2016. november 16-án, egy lengyel kamion mentésében vettek részt a Háromhutai Polgárőr Egyesület tagjai. Este hét órakor egy tartálykocsis kamion haladt keresztül Újhután, majd megállás nélkül hajtott tovább a Csorgó forrás melletti úton, a Tungsram üdülő néven ismert vendégház felé. Mint azt a környéken ismerős emberek tudják, ez az utca egy személykocsival sem könnyedén járható, félig aszfaltozott zsákutca, így amellett, hogy nem vezet sehová, nem is pótkocsis teherautók számára készült. Már csak azért sem, mert egy patakon is átvezet. Ennek következtében az utcába behajtó kamion először megtorpant majd elakadt. Ez előtt Tatay László, a polgárőr egyesület tagja észrevette, hogy közeledik, de mire kiért, hogy figyelmeztesse már elhaladt előtte. Végül Nemessályi Zsolt sietett ki az elakadt kamionhoz, aki a helyzetet felmérve értesítette a rendőrséget, akik előbb a katasztrófavédelemhez, majd a tűzoltósághoz irányították, de ezek a szervek ebben az esetben nem segíthettek, így a kamion kimentése (már csak a település érdekében is) a háromhutai lakosokra és a polgárőrség tagjaira maradt. A hatalmas szerelvény a szűk és sáros erdei úton, a patak átjárója után, egy emelkedőn akadt el. A mentést szinte lehetetlenné tette, hogy továbbhaladni, megfordulni, vagy kitolatni nem tudott. Gromóczki János vállalkozó, az egyesület alelnöke, saját munkagépével érkezett a helyszínre, hogy azt a pótkocsi hátuljára rákötve mozdítsa ki az elakadt szerelvényt. Ezt követően nagyon lassan, és folyamatos irányítás mellett vontatták hátrafelé a kamiont és pótkocsiját, ami a kötelek és a traktor ereje nélkül, valószínűleg többször is lecsúszott volna az útról. A mentésben részt vevők végül a szakadó esőben és 2 C fokban, több, mint két óra alatt juttatták vissza a haranglábhoz a kamiont. Mint utóbb kiderült, Pálházára ment volna perlitért, és a GPS erre irányította. A sofőr ennek ellenére tapasztalata révén érzékelhette volna azt, hogy ez nem az ő szerelvényének való terep, de ehelyett szinte lassítás nélkül tovább hajtott, jelentős kárt okozva az útban. A mentés költségeit, az útban okozott kárt, valamint annak helyreállítási költségeit, a lengyel sofőr rendőri biztosítás mellett megtérítette. Mivel több lakóházat és üdülőt is ezen az utcán kell megközelíteni, annak helyreállítását az önkormányzat dolgozói már másnap elvégezték. Ezúton is köszönjük a mentésben és a helyreállításban részt vevők segítségét! Fotók és rögzített kamera: Nemessályi Zsolt
 

Önkéntes munka a Pálos kolostorromnál Feltöltve: 2017. 12. 31.

 

 

2016. szeptember 29-én, szombaton, önkéntes munka keretében végeztük el a Pálos kolostorrom téliesítését, valamint a következő feltárás előkészítését. A nap folyamán közel 35 fő vett rész a munkában, melynek során eltávolították az útban lévő fákat, elhordták a mozdítható köveket, és geotextillel fedték le a már feltárt területeket. A nap jó hangulatban telt és eredményesen zárult, így bízunk benne, hogy a jövőben is segíthetik majd önkéntesek a kolostorrom feltárását. Ezúton is köszönjük mindenkinek a részvételt és a segítséget!

 

Családi nap Feltöltve: 2016. 10. 17.

 

 

 

 

Szeptember 24-én rendeztük meg hagyományos Családi napunkat, melyre az idén is sokan eljöttek, hogy együtt főzzenek, vetélkedjenek, énekeljenek vagy táncoljanak. A rendezvény délben, közös főzéssel és sütéssel kezdődött, majd kézműves foglalkozáson, céllövészeten, lábtengó versenyen vehettek részt a kicsik és nagyok. Ezt szabadtéri szentmise követte, késő délután pedig táncházban tanulhattak erdélyi táncokat az érdeklődők. Este nyolc órakor idén is fellobbant a Szent Mihály napi tűz a középhutai focipályán, ami szintén nagy népszerűségnek örvendett. Fél tíztől szabadtéri bállal záródott a rendezvény. Köszönjük mindenki segítségét aki valamilyen módon hozzájárult a rendezvény lebonyolításához, a részt vevőknek pedig azt, hogy eljöttek és együtt töltötték velünk ezt a remek napot. Reméljük mindenki jól szórakozott, jövőre újra találkozunk!

 

XIII. Mozdulj az egészségedért futóverseny Feltöltve: 2016. 08. 08.

 

 

2016. augusztus 6-án XIII. alkalommal rendeztük meg a Mozdulj az egészségedért futóversenyt. Az idén több, mint 100-an neveztek be a versenyre, ebből közel 80 fő aktív résztvevő volt. Nagy örömünkre szolgál, hogy a tavalyi évben bevezetett 10 km-es táv is egyre népszerűbb, hiszen az idén már 18-an választották ezt e megmérettetést, női többséggel. A rajt előtt az előző évekhez hasonlóan Györki Erika mozgatta meg a résztvevőket, akik ezt követően, két irányból indultak el, hogy teljesítsék az 5, vagy 10 km-es távot. A hosszabb távon futók Óhutáról indultak, majd Újhután fordultak meg, hogy a rövidebb távon futókkal együtt érkezzenek célba. A párakapuk ezúttal is jó szolgálatot tettek és a nagy melegben lehűtötték a mellettük elhaladó versenyzőket, akik ez éven a szokásosnál talán többet adtak bele, és jobban figyeltek időeredményeikre. Érzékelhető volt, hogy egyre többen veszik komolyan ezt a versenyt. Az 5 km-es távot az első helyezett 18 perc 57 másodperc alatt teljesítette, míg a 10 km-est 39 perc 25 másodperc alatt. A célba egy óra elteltével mindenki beért. A beérkezők rajtszámuk leadása ellenében egy-egy pohár hűsítő mojito-t kaptak, majd szűrővizsgálatokon, és levezető tornán vehettek részt. Ezt követte az eredményhirdetés és a tombolasorsolás. Összességében elmondható, hogy az idei verseny is sikeres volt és jó hangulatban telt, így jövőre is szeretettel várunk mindenkit! A versenyzők biztonságára a Háromhutai Polgárőr Egyesület tagjai vigyáztak, amit ezúton is köszönünk nekik!

 

Időeredmények! (katt.)

 

Megújul a Bretzeinheim - Waldbott vadászkastély  Feltöltve: 2016. 08. 02.

 

 

2016. augusztus 1-én, a Fémalk Zrt., mint megrendelő, és a Zombor Csoport, mint kivitelező ünnepélyes keretek közt írta alá az újhutai Bretzeinheim-Waldbott vadászkastély teljes körű helyreállításának vállalkozási szerződését. Az eseményen a Fémalk Zrt. részéről részt vett Dr. Sándor József alapító és tulajdonos, Brunner Márta vezérigazgató, valamint a vezetőség tagjai. A Zombor Csoportot Zombor Krisztián és Zombor Szabolcs ügyvezetők, valamint Pankotai Marietta cégvezető és Oláh Attila műszaki igazgató képviselte. Háromhuta Község Önkormányzatának képviseletében Verbovszki Károly polgármester vett részt az ünnepségen. A felújítási munkálatokat hamarosan elkezdik és várhatóan jövő év novemberében fejezik majd be.

 

A Zemplén Televízió beszámolója. (katt.)

 

Anna - napi rendezvény Feltöltve: 2016. 08. 02.

 

 

2016. július 30-án immár 23. alkalommal rendeztük meg Anna - napi rendezvényünket. Az elmúlt éveket tekintve talán most volt hozzánk a legkegyesebb az időjárás, hiszen a vendégek verőfényes napsütésben szórakozhattak. Este hat órakor Verbovszki Károly polgármester köszöntötte a vendégeket, aki beszédében Szent Pál apostolt idézte, - Ne azt keressétek, ami széthúz és megoszt benneteket, hanem azt, ami összeköt. - utalva ezzel arra, hogy az Anna - napi rendezvény önzetlen támogatók és segítők nélkül nem valósulhatott volna meg. A köszöntőt követően a Vaga - Banda gólyalábas csoport szórakoztatta a közönséget, a férfiakat, nőket és gyerekeket egyaránt bevonva műsorukba. Őket a Tizenhárom Komédiás Színjátszókör váltotta Hidasnémetiből, akik előadásába ugyan a technika beleszólt, de a közönség ennek ellenére is sokat nevetett vígjátékukon és nagy tapssal jutalmazta őket. Az est leszálltával dr. Granville Pillar és Gerome, a 60-as és 70-es évek legnépszerűbb slágereivel rázta fel a közönséget. Az egyik legnagyobb sikert ráadás számuk aratta, hiszen a mindannyiunk szívének kedves Honfoglalás című dalt adták elő angol és francia nyelven. A közönség felállva tapsolta meg őket. Az est ezt követően a Crazy Dance Táncstúdió előadásával folytatódott, ami szintén nagy sikert aratott, főleg a férfiak köreiben. A lányok fellépése után a népszerű énekesnő, a Rising Star felfedezettje, Singh Viki lépett színpadra, aki sok fiatalt vonzott a színpad elé, tovább fokozva ezzel a hangulatot. Közben elkészült a vacsora is, így mindenki jóllakottan vághatott neki az éjszakának. Kristóf Katalin és Milán modern hangzású népzenével mulattatta a vendégeket, a jól ismert dallamokra sokan táncoltak a színpad előtt. A rockzene kedvelői sem maradtak program nélkül, hiszen az este utolsó fellépője a Nelson rock zenekar volt. Tizenegy óra után nem sokkal kihunytak a fények és felrepültek a rakéták jelezve ezzel a rendezvény végét. Már ami a fellépéseket illeti, hiszen Varga Balázs - sokak dicsérete mellett - még hajnal hat óráig húzta a talpalávalót. Köszönjük mindenkinek, aki munkájával vagy eszközökkel járult hozzá az idei Anna - napi rendezvény megrendezéséhez és köszönjük a Háromhutai Polgárőr Egyesületnek, valamint az őket segítő tolcsvai polgárőröknek a biztosítást. Köszönjük továbbá a vendégeknek a részvételt, reméljük mindenki jól szórakozott és jövőre ismét találkozunk!

 

Feltárjuk a Pálos kolostorromot - 2 Feltöltve: 2016. 08. 02.

 

 

A Herman Ottó Múzeum Régészeti Osztályának munkatársai, Háromhuta Község Önkormányzatának megbízásából, július 18. és 22. között alaprajz hitelesítő feltárást végeztek az óhutai Pálos kolostorromnál. A régészek munkáját az önkormányzat diákmunkásai és önkéntesek is segítették, amit ezúton is szeretnénk megköszönni. Szörényi Gábor András régész, a Herman Ottó Múzeum igazgatóhelyettese az alábbiakban számol be a kolostor történelméről, a feltárásról és annak eredményeiről;


Az óhutai pálos kolostor Szt. Fülöp és Jakab titulusú templomát 2016. júliusában tárták fel a Herman Ottó Múzeum munkatársai, számos lelkes háromhutai önkéntes közreműködésével.
A 14. század elején már biztosan létező rendházat több évszázadon keresztül lakták a pálos remete szerzetesek. A 14-15. század folyamán több oklevél is tudósít arról, hogy a barátok különböző – köztük királyi és királynéi – adományokban részesültek. A késő középkor virágzó évszázadait követően a kolostort a 16. század derekán érték az első csapások. A legsúlyosabb pusztítás 1547-ben történt, amikor Serédy Gáspár, Ferdinánd király hadmestere felgyújtotta a rendházat. Minden bizonnyal ezt követően rövid ideig még helyreállt itt az élet, de a 17. század derekán végleg elhagyta az utolsó barát is a kolostort, mely ezt követően fokozatosan pusztult. A lakatlan környék miatt a romok elkerülték a figyelmet, így a rendház területét a természet lassan visszahódította, amely ma 2-3 méter magas hepehupás rommezőként hirdeti az egykori pálosok nyomait. A feltárások a kolostor déli oldalát lezáró kicsiny templomot érintették. Célja az alaprajz felderítése és az egykori járószintek meghatározása volt. Az eredmény messze meghaladta az előzetes elvárásokat. A rommező alól egy összeomlott, de szerkezetében szinte teljesen kiszerkeszthető gótikus templom került napvilágra. A nyolcszög három oldalával záródó szentély faloszlopai és az omladékban talált zárókő alapján megrajzolható az egykori hálóboltozat. A délkeleti oldalon nyíló fülke fölött egy ablak rekonstruálható. Az omladékban fellelt apró sárgásfehér alapon vörös, barna és fekete festésű vakolatdarabok utalnak arra, hogy a falak és a boltozat is ki lehetett festve. A szentélyt boltozott diadalív rekesztette le a hajótól, ennek járószintje néhány lépcsőfokkal alacsonyabban lehetett az apszisétól. A hajó északi falán megtalált nyílás a kolostorba vezető egykori ajtó helyét jelölte. A templomban több oltár is lehetett, a főoltár alapozása a keleti záró fal előtt helyezkedik el, míg egy további oltáralapozás az északi diadalív pillér előterében került felszínre. Az omladékban gyűjtött számtalan apró zsindelyszög alapján joggal feltételezhető, hogy a templomot fa zsindely tető fedte.
 

Háromhuta Község Önkormányzatának, a Herman Ottó Múzeummal együttműködve középtávú célja a feltárt falak állagvédelme, majd pedig a templom teljes egészének feltárása. Hosszú távú cél a templom teljes rekonstruálása, ami a már eddig kiásott falak és építészeti részletelemek alapján minden bizonnyal lehetséges lesz.
 

A feltárásról napi beszámolókat a Herman Ottó Múzeum Régészeti Osztály facebook oldalán olvashatnak. -  https://www.facebook.com/regeszet.hermuz/?fref=ts

Figyelem!


A feltárt területek egy része jelenleg nyitottan hagyott, így megtekinthető. Az önkormányzat azonban arra kéri a kedves látogatókat, hogy ezeken a területeken fokozott figyelemmel járjanak és ne bolygassák meg a régészeti lelőhelyet.
 

Köszönjük!

 

Megújul  a középhutai vegyesbolt - 1 Feltöltve: 2016. 07. 10.

 

 

A Közfoglalkoztatási Start Munka Mintaprogram keretében elkezdődött az önkormányzat tulajdonában álló középhutai vegyesbolt felújítása, mely az egész épületet érinti. Kijavítják és újrafedik a tetőt, kicserélik a nyílászárókat, nyilvános mosdókat alakítanak ki, megújulnak a bolthelységek és a raktár. Az épület teljes külső arculata is megváltozik, és az utcára jellemző, hagyományos parasztházakhoz hasonlít majd. A munkálatok befejeztével megszépül a település egy központi része, és egy régi köntösbe öltöztetett modern vegyesbolt várja majd a helybeli és településünkre látogató vásárlókat.

 

Feltárjuk a Pálos kolostorromot - 1 Feltöltve: 2016. 07. 10.

 

 

Háromhuta Község Önkormányzata a Herman Ottó Múzeummal együttműködve hozzákezdett a Pálos kolostorrom feltárásának előkészítő munkáihoz. A munkálatokat várhatóan július közepén kezdjük el, a kápolna feltárásával. A régészeti ásatásokat az önkormányzat egyelőre saját forrásból finanszírozza, ezért a Háromhutáért Alapítványon keresztül köszönettel fogadjuk az anyagi felajánlásokat, melyeket az alábbi számlaszámra "Pálos" jelzéssel lehet befizetni. - 11734169-20008976 (OTP) Emellett várjuk önkéntesek jelentkezését a régészek mellé, fizikai munka végzéséhez. A későbbiekben megpróbálunk pályázati forrást találni a kolostorrom teljes feltárásához és állagmegóvásához. Az első, egyhetes feltárás eredményeiről hamarosan beszámolunk.

 

Elmúlt hónapok eseményei Feltöltve: 2016. 06. 19.

 

 

 

 

Az elmúlt hónapok sem teltek eseménytelenül településünkön. Május 14-én délelőtt, Verbovszki Károly polgármester aláírta a Rákóczi Európai Kulturális útvonalhoz való csatlakozás határozatát, délután pedig a sárospataki bazilika Laudate énekegyüttese tartott koncertet a Római Katolikus templomban. Június 4-én, nemzeti gyásznapunk alkalmából Bődi Gábor és Kocsis Atilla tartott túrával egybekötött megemlékezést Óhután, a Forrás-rét tetején található Trianon emlékhelynél. A kulturális rendezvények mellett, az önkormányzat alkalmazottai településünk szebbé tételén is sokat dolgoztak. Többek között kijavítottak egy hidat és egy támfalat Újhután, valamint kisebb javításokat végeztek a mellékutcákon. Leszerelték és felújították a régi Oázis turistaház mellett álló turistatérképet, mely már vissza is került új helyére, a parkoló mellé. Szintén felújításra került az itt található útvonaljelző tábla is, mely reméljük megkönnyíti a túrázók tájékozódását. Középhuta elején hamarosan befejeződik a Nemzeti Emlékpark kialakítása, melyben egy hármas halmon álló országzászlót és az elszakított területeket jelképező sziklákat láthatunk majd. Egy asztal és több pad is kihelyezésre kerül, így a megfáradt turisták kellemes környezetben pihenhetnek majd meg egy-egy hosszabb túra után. A munka természetesen ennek elkészültével sem áll meg, tervben van az újhutai harangláb és környezetének felújítása, valamint egy burkolt parkoló kialakítása Középhután, a tükrös kanyar előtti kerekes kút körül. További jó hír, hogy a korábban Emese panzió néven üzemelt szálláshely és étterem Barátok panzió néven újra megnyílt és színvonalas szobákkal, belső terekkel, valamint étteremmel várja kedves vendégeit.

 

Rákóczi Emléknap Feltöltve: 2016. 03. 25.

 

 

2016. március 19-én, Háromhuta és Regéc község, valamint az Ősforrás Hagyományőrző, Turista és Sportegyesület második alkalommal rendezte meg a Rákóczi Emléknapot, II. Rákóczi Ferenc Fejedelem közelgő, 340. születésnapja alkalmából. Az emléknap 12 órakor kezdődött Óhután, a Rákóczi Emlékparkban, ami az idén két darab tájékoztató táblával bővült. Az ünnepség a Himnusz eléneklésével vette kezdetét, majd Martinovszki István tárogatóművész előadásában hallgathattuk meg a Rákóczi indulót. Tóth László népdalénekes előadása után Verbovszki Károly polgármester úr ünnepi beszéde következett, melyben emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy mindannyiunk számára fontos a múlt megismerése és az őseink iránt való tisztelet. Háromhuta ezért is csatlakozott a Rákóczi Kulturális Útvonalhoz, amely a fejedelem életútjához köthető településeket köti össze. Ezt követően Tatay László, az Ősforrás egyesület elnöke ismertette a felállított táblákat, majd Regéc és Háromhuta község polgármesterével együtt, nemzeti színű szalagot kötött a tavaly felállított kopjafára. Az ünnepség a Bodrog Néptáncegyüttes, Rákóczi korabeli táncelőadásával folytatódott, majd a Háromhutai Asszonykórus énekelte el a Boldogasszony anyánk című „himnuszunkat.” A háromhutai ünnepség zárultával a résztvevők a Regéci Várba indultak, ahol 13 óra 30 perckor kezdődött el a program.
 

A várban Kováts Marcell és Martinovszki István tárogatóművészek előadása után, Bakos Ferenc, Regéc község polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében kiemelte, hogy Regéc Vára szorosan kötődik II. Rákóczi Ferenchez, akinek élete méltán lehet példa minden magyar számára, ezért is kötelességünk rá emlékezni. Ezt követően Tóth László ismét korabeli dalokat énekelt, melyek a vár falai közt szinte visszarepítettek minket az időbe. Az ünnepség II. Rákóczi Ferenc emléktáblájának leleplezésével folytatódott, melyet Polgár Ferenc római katolikus plébános és Szikora Benedek görög katolikus paróchus szentelt meg. Ezután Simon Zoltán, a vár feltárásának vezető régésze röviden ismertette a vár és II. Rákóczi Ferenc kapcsolatát, majd a Bodrog Néptáncegyüttes fegyvertáncot és udvari táncot mutatott be a vár belső udvarában. A várban tartott program zárásaként a résztvevők megtekinthették az elkészült, de még át nem adott, északi tornyot. A több emelet magas, korhűen újjáépített vártoronyból lélegzetelállító látvány tárult a látogatók elé. Az emléknap Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc szobrának megkoszorúzásával, valamint vendéglátással zárult, ami a jó hangulatnak köszönhetően késő délutánig tartott. A nap folyamán közel 150-en vettek részt a rendezvényen, amit ezúton is köszönünk minden kedves megjelent vendégnek. Köszönjük továbbá a művészeknek és a Háromhutai Asszonykórusnak a közreműködést, Baráth Zoltán szakácsnak és segítőinek a főzést, valamint mindazok munkáját, akik hozzájárultak az emléknap sikeres lebonyolításához.
 

Farsang Feltöltve: 2016. 02. 22.

 

 

Február 6-án tartottuk meg hagyományos farsangi rendezvényünket. Az előző évekhez hasonlóan idén is kabaréjeleneteket, valamint zenés-táncos előadásokat láthattak a megjelentek. Reméljük mindenki jól szórakozott, és a telet is sikerült elkergetnünk.

 

XVI. Doni Hősök Emléktúra - Háromhuta Feltöltve: 2016. 02. 02.

 

 

 

A Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) idén 16. alkalommal rendezte meg a Doni Hősök Emléktúrát. Január 28-án az ország négy különböző pontján indultak útnak hagyományőrző, hivatásos és tartalékos katonák, valamint civilek, hogy teljesítményükkel és a túra során tartott ünnepségekkel emlékezzenek meg a 73 éve történt Doni áttörés áldozatairól. A túra fővédnöke dr. Simicskó István Honvédelmi Miniszter, a 2. "Zemplén" menetszázad védnöke pedig Rózsahegyi Tamás bv. ezredes, bv. főtanácsos volt. A térségünkben zajlott túra során a Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör szervezésében az alábbi településeken voltak megemlékezések: Háromhuta, Komlóska, Hercegkút, Sárospatak, Károlyfalva, Sátoraljaújhely.

Január 28-án, Középhután gyülekeztek a túra résztvevői. A csapatok beérkezése és a szállás elfoglalása után a hagyományőrző katonák, hozzátartozók jelenlétében katonai tiszteletadással megkoszorúzták Keresztes Ferenc honvéd sírját a középhutai temetőben, majd menetben érkeztek meg Óhutára, ahol 15 órakor helyeztek el koszorút a hősi emlékműnél. A menetszázad ezt követően visszaindult Középhutára, ahol 16 óra 30 perckor vette kezdetét a központi megemlékezés. Az ünnepség elején felszentelték a Magyar Királyi 10. Honvéd Határvadász Hagyományőrző Zászlóalj csapatzászlaját, mely a hazához, a nemzethez, az eskühöz és a csapathoz való kitartó hűség, valamint a bátorság, a katonai becsület és a bajtársiasság jelképe, az adott katonai szervezetet önmagában is megtestesítő szimbólum. Ezt követően Verbovszki Károly polgármester leleplezte, Tóth Gábor füzéri plébános pedig megáldotta a tavaly év végén elkészült I-II. Világháborús emlékművet. Polgármester úr beszédében felelevenítette a 73 éve történt eseményeket, és megjegyezte, hogy településünk évek óta méltó módon emlékezik meg egykori lakóiról, az önkormányzat ezért is tartotta fontosnak egy új emlékmű felállítását. A túra "Zemplén" századának védnöke, Rózsahegyi Tamás bv. ezredes, bv. főtanácsos beszédében emlékeztette a jelenlévőket a Don-kanyarban harcoló második magyar hadsereg katonáinak bátorságára, majd hozzá tette, hogy úgy gondolja, ez a bátorság a háromhutai emberekben is megvan, hiszen új emlékművet állítottak és nagyon jól tudják, hogyan kell elődeikre emlékezni és a történelmet ápolni. Ezredes úr megemlékező gondolatai után a megjelentek koszorúkat és mécseseket helyeztek el az emlékműnél, majd részt vettek az ünnepi szentmisén. Másnap reggel a menetszázad tagjai megkoszorúzták Újhuta hősi emlékművét is, majd útnak indultak, hogy Komlóskán és Hercegkúton át estére megérkezzenek a második szálláshelyre, Sárospatakra.

Háromhuta Község Önkormányzata köszönetét fejezi ki a Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör, valamint a Szűcs Mihály Huszár Bandérium tagjainak, a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön megjelent állományának, és azon további hivatásos, illetve civil személyeknek, akik önként vállalták, hogy részt vesznek a XVI. Doni Hősök Emléktúrán. Köszöni továbbá mindazok munkáját, akik közreműködtek, vagy bármely módon segítettek a háromhutai megemlékezések lebonyolításában.

Fotók és videók: www.facebook.com/groups/haromhuta, www.zemplentv.hu www.youtube.com/user/ZemplenTelevizio