| |
Kedves
Látogató!
Háromhuta lakóinak nevében üdvözlöm a falu honlapján, és remélem,
hogy mielőbb személyesen is ellátogat hozzánk. Egy olyan
varázslatos faluba invitálom Önt, amely a Zemplén hegységben
megbújva, mindmáig megőrizte 100 évvel ezelőtti jellegét, itt
még ma is lakottak az eredeti népi építészeti stílusban épült
parasztházak, fellelhetők a hegyvidéki gazdálkodás nyomai. A
falut körülölelő hatalmas erdőségnek köszönhetően, a Zempléni
Tájvédelmi Körzet közepén valóban a természet közelében érezheti
magát az idelátogató.
Háromhuta,
pontosabban a három Huta, Óhuta, Középhuta és Újhuta lengyel,
illetve szlovák (tót) származású őslakói büszkék arra, hogy
szülőfalujukat II. Rákóczi Ferenc alapította 1698-ban. A fejedelem
a regéci uradalomhoz tartozó Óhutára Dél-Lengyelországból hívott
üvegfúváshoz értő szakembereket. Az üveggyártás sajnos 1916-ban
megszűnt, azt követően a falu lakói fakitermelésből, fafaragásból
és egyéni gazdálkodásból éltek, még a XX. század 80-as éveiben is.
Háromhuta jövőjét azonban a falusi turizmus, az idegenforgalom
jelenti, amihez minden adottságunk megvan. Nálunk nemcsak
nyugodtan pihenhet, élvezheti a nyugalmat és a jó levegőt, de
hatalmas kirándulásokat is tehet. Ellátogathat a regéci vár
romjaihoz, gyönyörködhet a zempléni panorámában a Sólyombércről,
megismerkedhet a Zemplén növény- és állatvilágával, kirándulhat
Sárospatakra, és ellátogathat a tokaj-hegyaljai borospincékbe. De
azért leginkább mégis azt ajánlom, hogy időzzön a Hutákban,
ismerkedjen az emberekkel, kóstolja meg jellegzetes ételeinket,
sétáljon a falut övező erdőkben, hiszen azok minden évszakban
feledhetetlen élményt nyújtanak...
Biztos lehet
benne, hogy nálunk jól fogja érezni magát!
Verbovszki
Károly
Háromhuta polgármestere |
|